Helyzetjelentés…

Elég régen nem írtam már értelmes bejegyzést a blogba, ennek főként az az oka, hogy rengeteg tennivalóm akadt. Persze az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy sem kedvem sem energiám nem volt akár csak egy néhány soros posztot is írni. Egyszóval lusta is voltam… :)

Az elmúlt néhány hónap tanulással és kapkodással telt. Utolsó félévemet töltöttem a BSc képzésben, ezért alkotnom kellett valami f@sza kis szakdolgozatot. Emellett két nehezebb tárgyam is maradt pont erre a kapkodós időszakra, szóval eléggé húzósra sikerült a vége.
Végül minden jól alakult, leadhattam az indexemet.
A védés nem volt gáz, persze azért egy kis készülődés meg para volt előtte, de azt hiszem ez így volt természetes. Az államvizsgától már jobban tartottam, de szerencsére az is jól sikerült és így az utolsó akadályt is sikerült elhárítanom a diploma felé vezető úton.

A héten lesz diplomaosztó, végre diplomás ember leszek. Örülnöm kéne, de valahogy már nem tudok. :) Fárasztó volt az út idáig, és azt hiszem szükségem lesz egy kis nyugalomra és pihenésre.

Sokat gondolkodtam azon, hogy mihez is kezdek majd a diploma megszerzése után.
Most úgy tervezem, hogy még maradok és megszerzem az MSc diplomát, ami további négy szemesztert vagyis két évet jelentene. Megfordult már a fejemben az is, hogy hagyom a francba az egészet, és elmegyek dolgozni. Igazából még nem döntöttem el véglegesen melyik utat választom majd. Az MSc folytatásának lehetősége nem csak rajtam múlik. Munkahelyet a környéken nem könnyű találni, valószínűleg Pestre kellene költözni, amitől kissé még idegenkedek. Esetleg külföldön szerencsét próbálni, amihez talán még több kedvem is lenne.

Mivel anno német nyelvvizsgával a zsebemben érkeztem az egyetemre, nem volt túl sok motiváció ahhoz, hogy továbbfejlesszem szegényes angol nyelvtudásomat. Persze sokat tanultam az egyetem alatt, különböző megbízások, munkák miatt. Egy ideig jártam is magántanárhoz ill. egy kisebb csoportos oktatásra is, de mindkettő félbeszakadt különböző okok miatt.
Most, hogy “kicsit több” időm maradt, újra komoly késztetést éreztem magamban a nyelvtanulásra. Egyrészt nagyon fontos az angol a szakmámhoz, másrészt mindig is érdekelt a nyelvtanulás, és sohasem éreztem kényszernek.
Szóval gyorsan kerestem valami jó és nem túl drága tanfolyamot és beiratkoztam. Már túl vagyok a harmadik alkalmon, és azt hiszem jó tanfolyamot választottam.

Az angol mellett még van egy kis melóm amit nagyjából a hónap végére be akarok fejezni.
Ja tényleg, megvettem életem első notebookját (lehet, már említettem korábban), amivel kapcsolatban még nem írtam meg a megígért posztot, de ami késik nem múlik. :)

Nem szoktam hosszú bejegyzéseket írni, úgyhogy egyrészt ezért is hagyom itt abba. Másrészt meg azért, mert pillanatnyilag nem jut eszembe semmi más… :D
Aki idáig eljutott az olvasásban annak köszönöm a türelmet. :D
Remélem hamarosan újra tudok valami hasznos poszttal jelentkezni…

Advertisements