Tot Ziens, Delft!

Na jó, nem akarom rögtön a címben villogtatni a holland nyelvtudásomat, mivel nincs is olyanom. :D
Nem volt elég időm összeírni utazásom részleteit, de most gyorsan megpróbálom összefoglalni mi is történt a két nap alatt.
Szerencsésen hazaérkeztem Hollandiából. Sajnos ez a két nap nagyon gyorsan eltelt, és nem volt lehetőség arra, hogy alaposabban körülnézzünk Delftben illetve Amszterdamban.

Első nap:

Az utazás csütörtök korán reggel kezdődött. Taxival indultunk a schwechati reptérre, ahova viszonylag időben meg is érkeztünk, ezért még a “check-in” előtt egy kicsit nézelődtünk. Aztán beálltunk a sorba, intéztük a jegyeket, feladtam a poggyászom (bár ne tettem volna…) és már mehettünk is tovább. Jegyellenőrzés, útlevélnézegetés, szemét sz@r sípolós mágneskapu pici vetkőzéssel :) stb…, és már sétálunk is felfelé a Boeing 737-700 típusú “fapados” gép fedélzetére. Az út kellemes volt, annak ellenére, hogy most ültem először repülőn. :)
Olyan 8-9 óra körül megérkeztünk Amszterdamba. A reptéren rögtön megvettük a vonatjegyeket Delftig. Közben a csomagomra vártam, ami persze nem igazán akart előkerülni… :D
Fél órán át kerestem, közben egyik helyről a másikra küldtek. A végén már nekiálltam, hogy kitöltsem a bejlentő lapot az elveszett csomagom miatt, amikor a csajnak a pultnál szóltak, hogy mégis megvan a csomagom. Hihetetlen, hogy mennyire bénán kezelték a helyzetet, sosem gondoltam volna, hogy ennyire felelőtlenül kezelik a csomagokat egy reptéren.
A vonatút sem ment túl simán. Sietnünk kellett, mert a csomag kereséssel elég sok idő elment, és el akartuk érni a legkorábbi vonatot. Sajnos a nagy sietségben elszakadtam a kollégámtól. Ő még éppen fel tudott ugrani a vonatra mielőtt az ajtók bezáródtak volna, míg én a peronon maradtam. Elég kellemetlen volt, mert a jegyem is nála maradt. Szerencsére egész sűrűn indultak a vonatok, így – az egyelőre – szegényes angol nyelvtudásommal vettem egy jegyet és rögtön utánaindultam. Tudtam, hogy át kell szállnom, ezért próbáltam kiigazodni a holland nyelven írt papíron, amit a jegy mellé kaptam.
Érdekes ez a nyelv, mintha valaki az angol a német és talán még a francia nyelvekből keverte volna össze. Elsőre úgy tűnhet, hogy aki tud németül, és angolul is, annak egész könnyű lehet a holland is … francokat :D annál rosszabb. Igaz vannak szavak amik szinte ugyanúgy hangzanak és az írásuk is hasonló, de rengeteg más dolog teljesen különbözik.
Na, de vissza a vonathoz. Észrevettem egy egyedül üldögélő helyes holland csajt. :) Rögtön le is ültem mellé, majd szinte azonnal rá is kérdezett, hogy merre tartok, honnan jöttem, elmagyarázta hol kell átszállni stb. Nagyon közvetlen és kedves volt (ahogy egyébként minden holland). Egy darabig együtt utaztunk, majd az egyik átszállásnál sajnos el kellett búcsúznom tőle. Szerencsére nemsokkal ezután, még az átszállás előtt megtaláltam “elveszett” útitársamat, így már együtt indultunk tovább Delftbe. Nem emlékszem minden állomásra, de a vonat kb. ezeken a városokon megy keresztül: Amszterdam -> Haarlemmelmeer -> Leiden -> Den Haag -> Delft.
Igaz, Delft jóval kisebb Amszterdamnál és kicsit kertvárosiasabb jellege van, de azért nem mondanám, hogy feltűnően nyugisabb hely lenne. Rengeteg ember az utcákon, sok turista és eszméletlenül sok biciklist lát az ember. A fiatalabb korosztály mellett az idősebbek is tekernek, és abszolút nem zavar senkit ha éppen esőben kell kerékpárra ülnie. A városban sétálva hátratekintés nélkül még egy lépést sem mer tenni az ember jobbra vagy balra, mert simán elütheti egy biciklis, :) egyként nagyon jó a közlekedési morál. Az autósok vigyáznak a bicajosokra és viszont.
Mivel siettünk, nem volt időnk lepakolni a hotelban, így rögtön az egyetem (Delft University of Technology) felé vettettük az irányt. A delfti egyetem hihetetlenül nagy alapterületen helyezkedik el. Rengeteg érdekesebbnél érdekesebb épülettel rendelkezik, és hihetetlen sok szak közül választhat aki ott szeretne hallgató lenni. Mi az egyetemen belül található TNO kutatóintézet egyik épületébe mentünk, ahol már vártak ránk. Itt végre ehettünk valamit, igaz csak szendvicsek, kávé meg hasonló dolgok voltak, de nekem bőven megfelelt mert kicsit már éhes voltam, hisz ekkor már dél felé jártunk. Itt ugornék egyet az időben, mert az utazás ezen része egy nem túl izgalmas öt óra hosszú projektmegbeszélésről szólt, a tagokkal (kutatók, tanárok, vállalkozók stb.). Szóval nagyjából öt óra után lett vége a megbeszélésnek, úgyhogy kicsit fáradtan indultunk el, hogy felkeressük a szállásunkat. Visszafelé a városba, már kicsit több tapasztalattal megtaláltuk a rövidebb utat. A hotel ahol laktunk a város központban, egész pontosan a Beestenmarkt nevű téren áll (Hotel de Koophandel). Nagyon kellemes kis hotel, hagyományos holland épületről van szó, tiszta és rendezett szobákkal, kedves kiszolgálással és hihetetlenül gazdag reggelivel. :) Egy tetőtéri szobát kaptam, ami ebben az évszakban éppen kellemes, se nem túl meleg, se nem túl hideg.
Még a kora délutáni megbeszélésen kiderült, hogy a vacsorát az ottmaradt tagokkal együtt a hotelunk melletti étteremben fogyasztjuk el, aminek a neve sajnos már nem ugrik be :(. Mindenesetre nagyon kellemes kis hely, nagyon jó kiszolgálással és finom ételekkel, ráadásul egy lépésre volt, szóval örültem, hogy nem kell sokat sétálnom. Az étlap holland volt, így nehéz volt választani. Érdekes helyi szokás, hogy az előétel előtt apró kenyérre emlékeztető bucikat hoznak ki, különböző mártásokkal. Első alkalommal egyszerűbb ételt akartam, nem voltam kísérletezős, “kagylós/csigaevéses” kedvemben. :) Valamilyen paradicsomlevet és sült ráját rendeltem, mindkettő nagyon ízletes volt. Vacsora után még sokat beszélgettünk, de őszintén szólva már kezdtem érezni a három órai kelés okozta fáradtságot. Visszamentünk a hotelba, én már alig vártam, hogy egy jót aludhassak. (Egyébkét volt remek kis síkképernyős TV főleg holland adással, de szerencsére volt MTV is. :D )

Második nap:

Másnap szerencsére nem kellett túl korán kelnem. Kilenc órára kellett visszamennünk az egyetemre, így viszonylag sokáig aludhattam. A hotel reggelije nagyon király volt. Rengeteg minden közül választhattunk, fel sem tudnám sorolni. Kényelmesen megreggeliztünk, majd elindultunk a megbeszélés második felvonására, ami csak délig tartott, így már nem volt olyan hosszú mint az első része. Megint volt szendvicsáradat, na meg persze döntöttem magamba a kávét ezerrel. A megbeszélés után, még váltottunk néhány szót az egyik ottani partnerrel, majd visszaindultunk a hotelbe. Mivel előre tudtuk, hogy aznap már nem repülhetünk haza, miénk volt ez egész délután. Elhatároztuk, hogy visszavonatozunk Amszterdamba és kicsit sétálunk a városban. Így is történt, visszasétáltunk az állomásra váltottunk jegyet, és már indultunk is. Most kicsit jobban élvezhettem a kilátást a vonatból, mint az első alkalommal, amikor inkább az átszállással voltam elfoglalva. Rengeteg sík területet láthat az ember, tele színes tulipánokkal, persze nem kispályások a hollandok, hektárokra kell itt gondolni :). Néhány szélmalom jobbra és jó néhány szélerőmű balra :). Tehenek, birkák, lovak stb. Mi kell még? Totál idilli a táj.
Ja, és tényleg süllyednek :) rengeteg a víz mindenhol. Árkok, tavak, csatornák mindenütt. Például Delftben szinte nincs egyetlen nálunk megszokott módon felépülő utca sem. Minden utca közepén csatorna van, és csak kétoldalt a házak előtt van egy egy keskeny útszakasz. Ráadásul alig találni aszfaltozott útszakaszt. Mindenhol térkövezéssel találkozhatunk, gondolom a sok víz miatt az aszfalt szétfagyna.
Na, de vissza a vonatra…
Leszálltunk Amszterdamba, ahol eszméletlen sok ember volt, megállni alig lehet, turisták és biciklisek mindenhol. Sétáltunk a városban, de igazából egy jó sörre vágytunk leginkább. :) Megindultunk a város belseje felé, hogy keressünk egy sörözőt. A város hihetetlenül mozgalmas napközben, sehol egy nyugodt kis zug. Még a kis, alig két méter széles sikátor szerű utcák is tele vannak gyalogosokkal és kerékpárosokkal. Végül találtunk egy megfelelő sörözőt, ahol ittunk egy jó korsó Heinekent. Meg kell hogy említsem, akár mennyire is csúnyán fog hangzani, hogy a nálunk kapható Heineken ahhoz képest amit Hollandiában ittam, nem más mint vizezett pisa. :) …és ezt most tényleg komolyan mondom. Teljesen más az ottani sör mint amit nálunk kapni minőségében összehasonlíthatatlan. Na, de hagyjuk ezt… :)
Szóval sörözünk, csinos fiatal pultos lányok :) szép, de nem túl meleg idő, szóval minden nagyon renden volt. Kis idő múlva továbbindultunk, nézelődtünk a városban, készítettem néhány képet, majd belinkelem.
Ha Hollandia, és ha Amszterdam, akkor meg kell említeni az un. coffee shop-okat. Azt hiszem mindenki tudja mit takar ez a fogalom, hát nem kávézót. :) Nem voltam benn egy ilyen helyen sem, nem élek ilyesmivel, de a városban csukott szemmel sétálva is megtalálja az ember az ilyen helyeket, a tipikus illatfelhőt követve :)
Találkoztunk egy sráccal, aki ez egyik ilyen shop bejáratánál támaszkodott, és éppen egy jókora spanglit tekergetett a kezében. Útbaigazítást akartunk kérni tőle, de aztán észrevettük, hogy milyen bejárat előtt is áll, és rájöttünk, hogy inkább ő szorul segítségre. :)
Sétáltunk még egy darabig, aztán lassan visszaindultunk az állomásra. Sajnos a két nap inkább utazással és sietős sétával telt el. Hiába, a két nap az csak két nap, és mi nem szórakozni jöttünk.
Miután visszaértünk Delftbe, már késő délután volt, így szépen lassan kerestünk egy éttermet, hogy megvacsorázzunk. Ekkor már kicsit merészebb voltam, már ha merésznek lehet nevezni egy különböző rákokból összeállított sáfrányos akármit, ami egyébként nagyon ízletesnek bizonyult. :) Ez az étterem, már egy kicsit zajosabb volt az előző este választotthoz képest, de azért itt is ücsörögtünk egy kicsit.
Este már több időm volt, mint előző nap, így kényelmesen összepakolhattam a cuccomat, és legalább aludhattam egy jót a kora reggeli indulás előtt. Sajnos a korai indulás miatt a remek kis reggeli is elmaradt. :(
A visszaútról már nem szeretnék sokat írni, nem történt semmi érdekes. Korán indultunk a városból a pályaudvarra és onnan Amszterdamba, így a város még szokatlanul kihalt volt. A kimaradt reggelit a repülőn pótoltuk. Délben már le is száll a gépünk a schwechati reptéren, ahol ugyanaz a taxis várt ránk, hogy visszavigyen Sopronba.

Összefoglalva nagyon mozgalmas két napot töltöttem el egy nagyon szimpatikus országban, és egy nagyon szép városban. Először volt alkalmam repülővel utazni, ami szintén nagy élmény volt számomra. Ha lett volna lehetőség még maradtam volna egy ideig, hisz még a város töredékét sem láttam. Ennek ellenére jól éreztem magam, és ha lenne rá alkalom és lehetőség biztosan visszalátogatnék még Hollandiába.

Az út során készült képek (nem sok, mert mindig siettünk, és rossz idő is volt) feltettem Flickr-re, az oldal jobb oldalán megtaláljátok, vagy pedig